Megválasztottuk az ÉFOÉSZ első érintett társelnökét

with Nincs hozzászólás
Bercse László kicsit több, mint nyolc éve dolgozik az ÉFOÉSZ budapesti központjában, mint irodai asszisztens. Az évek során  kiderült, hogy személyes érdeklődése és elhivatottsága  lehetővé teszi számára, hogy még aktívabban segítse az értelmi fogyatékossággal élő emberek érdekvédelmét.
Az idei év elején Szövetségünk társelnöknek választotta meg, ami az önérvényesítés/önképviselet egy magasabb szintű megvalósulására ad lehetőséget. Ő ugyanis az első, aki érintettként ilyen magas pozíciót tölt be nálunk. Új munkakörében hatékonyabban  képviselheti majd saját és társai érdekeit, valamint új szempontokat előtérbe helyezve tudja segíteni a munkánkat.
Kinevezésének apropóján készítettünk vele interjút, melyet itt tudtok elolvasni.