Az ÉFOÉSZ megállapodást kötött a Szegedi Egyetemmel

with Nincs hozzászólás

 

A budapesti önérvényesítők 2017. óta dolgoznak együtt
a Szegedi Tudományegyetem Gyógypedagógus-képző Intézetével.
A Gyógypedagógus-képző Intézetben
gyógypedagógusokat képeznek.
A gyógypedagógusok fogyatékossággal élő embereket segítenek.

 

A közös munkánk célja,
hogy a gyógypedagógus hallgatók megismerjék
a könnyen érthető kommunikációt.
Az is a célunk,
hogy együtt fejlesszük a könnyen érthető módszert.
Hogy minél hasznosabb legyen
az értelmi fogyatékossággal élő embereknek.

 

A közös munkáról korábban itt írtunk.

 

2018. május 17-én előreléptünk a közös munkában.
Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke
és Dr. Pukánszky Béla, Gyógypedagógus-képző Intézet vezetője
aláírtak egy szerződést.

 

A szerződés szerint az Gyógypedagógus-képző Intézet
és az ÉFOÉSZ segítik egymás munkáját.
Együtt dolgoznak,
hogy a könnyen érthető módszer minél több emberhez jusson el.
Hogy a könnyen érthető módszer minél több embernek segítsen.

 

Ezután a hallgatók bemutatták,
hogy min dolgoztak ebben a félévben.
A hallgatók ebben a félévben is csoportokban dolgoztak.

 

Volt olyan csoport, akik azt írták le könnyen érthetően,
hogyan kell papírból kosarat fonni.
Voltak csoportok, akik könnyen érthető meséket írtak
értelmi fogyatékossággal élő gyerekeknek.
Egy másik csoportok javaslatot írt arról,
hogyan lehet elterjeszteni és még jobban használni
a könnyen érthető módszert.
Volt olyan csoport is,
akik külföldi útmutatókat fordítottak le magyar nyelvre.
Az útmutatók arról szólnak,
hogyan kell könnyen érthető szövegeket írni.

 

Minden csoport együtt dolgozott
értelmi fogyatékossággal élő emberekkel.

 

Dr. Pukánszky Béla azt mondta:
Nagyon fontos, hogy a hallgatók nem csak tanulnak
az értelmi fogyatékos emberekről,
hanem találkozzanak is velük és dolgozzanak együtt velük.

 

Gyene Piroska azt mondta,
Nagyon örül,
hogy nem csak az értelmi fogyatékos emberek tanulnak
a gyógypedagógusoktól.
Hanem a gyógypedagógusok tanulnak
az értelmi fogyatékos emberektől.

 

Bercse László önérvényesítő, az ÉFOÉSZ társelnöke.
László is tanítja a könnyen érthető módszert az egyetemen.
László elmondta, hogy a könnyen érthető szövegek
az értelmi fogyatékos embereknek készülnek.
Csak akkor lesznek igazán könnyen érthetőek ezek a szövegek,
ha az értelmi fogyatékos emberek is részt vesznek a munkában.
Ha nem csak ellenőrzik a szöveget,
hanem ők is mondják meg,
hogy miről szeretnének könnyen érthetően olvasni.

 

Sallai Ilona önérvényesítő,
az ÉFOÉSZ-nál dolgozik.
Ilona is tanítja a könnyen érthető módszert az egyetemen.

 

Ilona azt mondta:
Az én álmom az volt,
hogy nem ítélnek el azért,
mert bizonyos dolgokban különbözöm másoktól.
Az is az álmom volt, hogy taníthassak.
Igaz, hogy segítséggel, de ez sikerült.
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek,
hogy teljesült ez az álmom.
Merjétek megmutatni,
hogy ti is képesek vagytok elérni a céljaitokat!