Önérvényesítő találkozón beszélgettünk a támogatott lakhatásról

with Nincs hozzászólás
 

 

 

2017. augusztus 29.-én Szántódon voltunk.
A Győri ÉFOÉSZ tábort szervezett.
A tábor egyik napja az önálló életvitelről
és a támogatott lakhatásról szólt.

 

Ezen a programon
  • a Győr-Moson-Sopron megyei,
  • a Tapolcai
  • és a Budapesti ÉFOÉSZ önérvényesítői vettek részt.
Összesen 60 fő volt ott.

 

A foglalkozás során megismertük a csoportokat.
Megtudtuk, hogy ki honnan jött
és mennyien jöttek.
Megtudtuk azt is,
hogy mit csinálnak az önérvényesítő csoportok.

 

Majd kaptunk egy lapot,
amin volt egy ház.
A lapra rá kellett írni vagy rajzolni,
hogy mit tudunk önállóan megcsinálni
abban a házban.

 

Beszéltünk arról,
hogy ki miben önálló.
A résztvevők többféle választ adtak.
Például:
  • egyedül takarítani
  • mosni
  • főzni.

 

Utána szó volt arról is,
hogy miben szeretnénk önállóak lenni?
A válaszok közt volt:
  • közlekedés
  • bevásárlás
  • lakás felújítás
  • munka
  • sport
  • utazás
  • önálló élet.

 

Beszélgettünk arról is,
hogy mi a különbség az intézményi lakhatás
és a támogatott lakhatás között.

 

Az intézményben:
  • sokan laknak egy szobában
  • házirend van
  • felügyelet van
  • azt kell csinálni, amit mondanak
és nem azt, amit szeretnél
  • nem azt eszel, amit szeretnél
  • az intézmények sokszor messze vannak a városközponttól.

 

A támogatott lakhatásban:
  • nagyobb a szabadság
  • barátságosabb és bizalmasabb a hangulat
  • maga után mosogat mindenki
  • személyesebb a kapcsolat a fogyatékos emberek
és a segítők között
  • a lakók akkor esznek, amikor akarnak
  • mindenkinek saját szobája van
  • a városközpontban is lakhatnak
  • mindenki a saját ruháját hordja.

 

Majd ki kellett választani
az asztalra rakott képek közül,
hogy ki mit szeret csinálni szabadidejében.
Amikor kiválasztottuk,
ki kellett vinni és egy táblára helyezni.

 

Utána kimentünk az udvarra
és kaptunk fonal gombolyagot.
A feladat az volt,
hogy a gombolyagból tekertünk az ujjunkra
és eldobtuk egy másik embernek,
majd ő is ezt csinálta.
Addig dobáltuk
ameddig mindenkinél volt fonal.
Majd felemeltük a kezünkben levő fonalat,
Ezzel jeleztük,
hogy mind össze vagyunk kötve egymással
és egy nagy hálózatot alkotunk.

 

A program végén ajándékot kaptunk.
Ebéd után volt időnk lemenni a Balatonhoz is.
Kellemes és hasznos napot töltöttünk Szántódon.