A következőkben Grábics László cikkét olvashatjátok.
László régóta tagja az ÉFOÉSZ-nak.
Többször dolgozott már velünk
különböző programokban.
Ebben a cikkben azokat a célokat írta le,
amiket érintettként fontosnak tart.
És amikről úgy gondolja,
hogy az összes fogyatékossággal élő ember számára fontosak.
-
A társadalom fogadja el
és támogassa a fogyatékossággal élő embereket.
Az a tapasztalatunk,
hogy Nyugat-Európában sokkal elfogadóbbak az emberek.
Szeretnénk,
ha ez Magyarországon is így lenne.
-
Szeretnénk,
hogy a társadalom megismerje a fogyatékossággal élő emberek problémáit.
-
A törvényhozók hozzanak olyan törvényeket,
amik megoldást nyújtanak ezekre a problémákra.
-
A magyar állam valósítsa meg
az ENSZ Egyezményben foglaltakat.
-
Szeretnénk egyenlő bánásmódot
az élet minden területén.
-
Azt szeretnénk,
hogy a fogyatékossággal élő emberek is tudjanak
-
családot alapítani
-
dolgozni
-
és szavazni.
Ugyanúgy,
mint bárki más.
Ez azonban jelenleg nem lehetséges.
Főleg azok számára,
akik gondnokság alatt állnak.
-
Szeretnénk számunkra érthető információkat kapni
a minket érintő döntésekről
és a körülöttünk zajló dolgokról.
Úgy szóljanak hozzánk,
hogy megértsük.
-
Legyen akadálymentes a közlekedés
és más szolgáltatások is legyenek hozzáférhetőek.
Ez minden embernek fontos.
-
Az értelmi fogyatékossággal élő
-
a látássérült
-
a hallássérült
-
és mozgássérült embereknek is.
De ugyanúgy fontos a nem fogyatékos embereknek is.
Például
-
az időseknek
-
vagy a babakocsit toló szülőknek.
-
Nagyon fontos,
hogy a fogyatékossággal élő emberek beleszólhassanak
az őket érintő kérdésekbe.
Például az őket érintő törvények meghozása előtt is
kifejezzék a véleményüket.
-
Nagyon fontos,
hogy a fogyatékossággal élő emberek
felszólaljanak a saját érdekeikért.
Ez az önérvényesítés lényege.